Számtalan kérdés tódul elénk Keresztesi Botond legújabb műveit nézve. – Vajon milyen szándék vezérelte a művészt amikor evilági tárgyakat, fogalmakat, jelenségeket szinte utópisztikus összefüggésekben festett meg? – Keresztesi kritizálja vagy inkább fetisizálja a vagyont, a tömeggyártású cikkeket, kulturális örökségünket illetve a történelmet? – És egyáltalán hogyan lesz mindebből egész?

A fenti kérdésekre a kortárs művészet szabálya adja meg a választ. Miközben a szabály eredetét kutatjuk ésszerű rápillantanunk Ad Reinhardt amerikai absztrakt expresszionista művész írásaira legsötétebb műveiről, a fekete négyzetekről:

“…nem megkülönböztethető egység, azonosság, nincs megosztottság sem sokféleség
…minden különbség eltűnik a sötétségben
A sötétség ragyogás túlvilági, zengés”

(REINHARDT: Art-As-Art: The Selected Writings of Ad Reinhardt, ed. Barbara Rose (New York: Viking Press,1975) p.90)

A fekete négyzetek alakok nélküli egységének megfestésében olyan magasságot ért el az absztrakció, mely után csak kevés lehetőség marad nyitva a művészet fejlődése számára. Milyen irányba mehet a művészet a fekete totalitás után? Vannak-e olyan erőforrásai, hogy együtt fejlődhessen a történelemmel? A válasz keresése utat nyitott a hétköznapi számára a művészetben. Tömeggyártott képek és ikonok, melyek a populáris kultúrára utalnak, együtt vannak a neoliberális gazdaság újdonságaival egy olyan szférában, amelyből eddig kirekesztettek voltak. A Pop Art válaszolt, és megalapozta azt a mára teljes érvényű szabályt, amely szerint a kortárs művészetnek nincsenek szabályai. Legalábbis kinézetét és témáját tekintve. A formula mi szerint nincs formula újra és újra ismétlődik szakértők és laikusok között.

A kortárs művészet valóban a formák, a technikák és a témák zavarba ejtő sokaságával dolgozik. Néha egészen megtévesztő alakot is ölthet, támpont nélkül hagyva nézőjét, aki megjelenése alapján próbálja megérteni. Ilyen megtévesztő alkotások Andy Warhol 1960-as években kiállított Brillo szappan dobozai. Arthur Danto amerikai filozófus így érvel: a művészeti galériában kiállított dobozok, melyek összetéveszthetőek a boltok polcain található Brillo dobozokkal, mint alkotások filozófiai magyarázatra szorulnak. A különbség a művészet és a hétköznapi között már nem a mű esztétikáján múlik, hanem inkább a mögötte rejlő szándékon és ötleten. A kortárs művészet olyan küzdőtérré alakult, amelyben az egyetemes engedékenység jellemző a stílusok és narratívák összetársításában. Az absztrakció teljes megvalósulása után, és a művészetet a hétköznapitól elválasztó fal romján túl már nincs fejlődés. Danto viszont cseppet sem lesújtott a “művészet végének” elérkezésétől. Éppen ellenkezőleg, az ő olvasatában örök időre a szabadság területére érkeztünk. A művészeknek csakugyan módjukban áll saját vagy más emberek testének, talált képeknek és tárgyaknak, jeleknek és szimbólumoknak, történelmi motívumoknak és számtalan egyéb forrásnak használata újszerű átgondolásokban.

A barangolás a szabadságban - látható módon - Keresztesit sem csüggeszti. Legutóbbi képeinek egyikén egy magát gótikus katedrálissá transzformáló vízesést láthatunk, miközben egy katonai repülőgép tűnik el a moha fedte sziklák mögött. Egy másik kép a munkájába merülő festőt ábrázol, aki olyan zavartalanul alkot, ahogyan Kazimir Malevics dolgozhatott Szuprematista Kompozícióján, még akkor is, ha egy drón próbált volna landolni rajta. “Logikusan” a kép stílusa emlékeztet a delfti fajanszokra. Egy további alkotáson ébresztőórákat láthatunk, melyek az űrben lebegve mutatnak magyar történelmi évszámokat, mintha elhagyatott gondolatok volnának. Lávaszerű vér folyik egy Lamborghini Countach-ból egy Nike logóra és kommunista jelképekre hasonlító kövületekre. Egy BMW kulcsát pedig gazos ágyásban felejtették.

Keresztesi otthon érzi magát ebben a szabadságban és nem ragaszkodik csak egy vagy két narratívához. Összekapcsol és mellérendel, mivel megteheti. Furcsa is lenne, ha bárki emlékeztetné: szinte semmi közös sincs Malevich, egy drón és a holland fajanszok között. Tudván, hogy ez a stílus kavalkád egyáltalán nem égbekiáltó bűn, most már tovább indulhatunk Keresztesi szándékát kutatva.

Eszünkbe juthat, vajon az-e a művész célja, hogy egyéni összefüggésekbe helyezve bálványozzon tárgyakat és struktúrákat? Habár egy fűben talált autókulcs meg sem közelíti egy garázsban parkoló BMW ragyogását. Ugyanakkor egy idejétmúlt Lamborghini, vagy Nike logó, de még a lángoló Google Chrome meteorok sem tisztelegnek saját márkájuk előtt. Szó sincsen tehát a termékek hétköznapiságának felértékeléséről. A kritikai hozzáállás sokkal valószínűbbnek tűnik, de Keresztesi csak önmagukban létező jeleket festett, mivel pontosan tudja mit jelent a márka. A márka (melyet a logó reprezentál) a terméktől szabadon mozgó szimbolikus karakter, ami értékek kombinációját személyesíti meg. Saját autonóm rendszerébe helyezve, Keresztesi megszabadítja a márkajeleket jelentőségüktől és kiszolgáltatva őket saját környezetük számtalan tényezőjének kérdőjelezi meg tartósságukat.

A történelmi és művészettörténeti utalások kicsit durvább bánásmódban részesülnek. Egy Vasarely alkotást értelmezhetetlenné tép az iratmegsemmisítő, bár maradványai nem tűnnek el. A gótikus katedrális, a paneltömbök és a felfegyverzett lovasok közösen tesznek megjegyzést a historizálásra.

A ma káoszából nézve úgy tűnik, a múltban volt rend. Valóban koherens lett volna a múlt? Vagy Ad Reinhardt mindent elnyelő egysége csak a jelen összezavarodottságáből tűnik olyan piszkosul magabiztosnak? Keresztesi, köszöni, jól érzi magát a világban meta-narratíva nélkül, melynek múltban való létezését is kétségbe vonja. Fanyar mosollyal telepedik le a hatalmas szabadság birodalmában. A variációk sokaságának ellenére Keresztesi stílusa szigorú, rendezett és pontos. Képeinek megfestett tárgyai érintetlenül hagyják egymást; nincs egybeolvadás és nincs egymásba mosódás sem. A szomszédos motívumok közti határok kristálytiszták. Azonos méretű vásznak: mindegyik egy négyzetméter. Egyszerű négyzetek, olyanok mint Reinhardt feketéi, hordozzák a ma összezavaró sokféleségét egységes felületükön. Ez a kontraszt talán sejtetni próbálja, hogy az abszolút szabadság, véletlenszerűség és keveredés egy tágabb homogenitást eredményez. Talán a művészet – és vele együtt mi is – letelepedett saját plurális rendszerében, amely fenntartja őt.

Szöveg: Cserháti János Márton

Megnyitó: 2015. október 28., szerda 19:00 óra
A kiállítás látogatható 2015. december 2-ig.

A kiállítást megnyitja: TRAPP Dominika - képzőművész

http://botondkeresztesi.com

Online katalógus: http://issuu.com/horizont1/docs/keresztesi_botond_horizont_katalogu